Megvannak a részletek: jön a nyugdíjasoknak szóló 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány

Zsigó Róbert államtitkár ismertetése szerint az utalvány papír alapú lesz, többféle címletben bocsátják ki, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek.

Szilágyi László nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Az LMP-s politikus a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozik.
Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az LMP-s Szilágyi László a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozva. A nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazásával kapcsolatos kormányhatározat súlyos károkat fog okozni az egészségügyi ellátás terén – írta levelében az ellenzéki képviselő, aki szerint „ez lesz a kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek”. Utalt az egészségügy létszámgondjaira, és annak kapcsán, hogy egyéni elbírálás alapján a kormány döntést hozhat a kérelmezők továbbfoglalkoztatásáról, kérdésesnek nevezte, vajon milyen objektív szempontok alapján bírálja majd el a kabinet az egyedi kérelmeket.